Gamerek

A mai világban egyre gyakrabban szórakozunk képernyő előtt. De játszani nem csupán számítógépen, hanem a televízió képernyőjén is lehet – játék konzol segítségével. A játékkonzolok jelentős hányadot tesznek ki a videojáték platformok piacán, a PC-k és a feltörekvő mobiltelefonok mellett.
Magyaroszágon több mint fél millióan játszanak háztartásukban valamilyen játékkonzollal – a legnépszerűbb gyártók ma a Sony, a Microsoft és a Nintendo.   

Ez inkább a férfiak terepe: majdnem minden tizedik játszik konzolon a 15-75 évesek közül. Bár a játékok többségét a 18 év felettieknek szánják – legalábbis ott virít rajtuk a 18-as karika – mégis jól látszik, hogy azokban a családokban, háztartásokban találjuk a legtöbb konzolt, amelyeknek 7 évnél idősebb gyermekek is a tagjai.

Jelenleg inkább a magasabb társadalmi státuszú háztartások kiegészítői a játékkonzolok – azonban az árak csökkenése a társadalom többi részében is valószínűsíti ezek megjelenését. A következő 1-2 évben mintegy 20%-kal bővülhet a piac, a jövőben közel 130 ezren terveznek konzolt vásárolni – talán éppen a közelgő Karácsony alkalmával. Az új belépők között pedig már többségben lesznek az alacsonyabb iskolai végzettségűek, valamint a családi fészekből nemrég kirepült fiatalok, akik nem gyermekiknek, hanem saját maguk számára veszik majd a gépeket.

« Vissza

Írjon nekünk!
 

Perjés Tamás

+36 20 214 7466
 


tamas.perjes@kantar-hoffmann.hu

WDBA2

WDBA2A teljes TGI adatbázis a WDBA2 nevű szoftveren keresztül érhető el. Lehetőség van arra is, hogy igény esetén részelemzéseket készítsünk az adatokból.

Tovább »

TGI szegmentációk

A TGI fogyasztási státusz háztartási státuszt mér, azaz a háztartás minden tagját egyazon csoportba sorolja be a háztartás főkeresőjének jellemzői a háztartás jövedelmi és vagyoni helyzete alapján.

Tovább »